Nyugat-Kaukázus
A Nyugat-Kaukázus általában nem az egész Kaukázus, hanem csak az ún. Nagy-Kaukázus hegyláncainak az Elbrusztól nyugatra eső részét jelenti. Ennek a több száz km hosszan húzódó hegységrendszernek egy oroszországi szakaszát érintetlen térségei, különleges természeti értékei miatt – szintén Nyugat-Kaukázus néven – 1999-ben felvették az UNESCO Világörökség listájára.
A Nyugat-Kaukázus Világörökségként nyilvántartott és védett helyszíne Szocsi várostól kb. 50 km-re északeletre kezdődik, a Belaja- és a Malaja Laba-folyók felső folyásának vidékén fekszik. Közigazgatásilag Adigeföldhöz (annak déli járásaihoz), a szomszédos Krasznodari határterülethez és kisebb részben Karacsáj-Cserkeszföldhöz tartozik.
A Komiföld őserdői világörökségi helyszínén kívül ez Európa egyetlen nagy kiterjedésű, jelentősebb emberi beavatkozástól érintetlen hegyvidéke. Egyedülállóak magashegységi rétjei, az alacsonyabb térszínektől a szubalpin övezetig felkúszó, összefüggő erdőségei. A védett terület különösen sok veszélyeztetett, ritka, reliktum vagy endemikus növény- és állatfajnak nyújt menedéket. Az élővilág változatossága, fajösszetételének gazdagsága Oroszországban csak a távol-keleti Usszuri vidékéhez hasonlítható.
Nyugat-Kaukázus a mérsékelt és a szubtrópusi éghajlati öv határán fekszik, jellemzője a sok csapadék, a meleg nyár és az enyhe tél. A hegylánc fő vonulatai megakadályozzák az északi hideg levegő átáramlását, így a tenger felől (az ún. kolhidai kapun át) érkező meleg, csapadékot hozó légtömegek uralják a térség éghajlatát.
A déli oldalakon, a Fekete-tengerhez közelebb fekvő alacsonyabb térszíneken meleg, nedves, szubtrópusihoz közeli éghajlat uralkodik 4,2 °C januári, 20-21 °C július-augusztusi középhőmérséklettel. Az északi oldalon télen 0 °C alatti átlaghőmérséklet a jellemző, júniusban 20 °C. A hegyekben a levegő hőmérséklete a magassággal 100 m-enként átlag 0,5 °C-kal csökken, az abszolút minimum –22 °C-ig eshet.
Az évi közepes csapadékmennyiség 1000 mm körül van, de értéke a magassággal növekszik. A Lagonaki-fennsík, az Acsisho- és a Fist-hegy 3000 mm csapadékot kap évente. A hegyek kevésbé meredek részeit 2–4 m vastag hótakaró borítja, de a völgyekben és hegyszorosokban a szél akár 10–15 m-es hótorlaszokat is emelhet.
A háborítatlan, erdős hegyvidék 81 féle emlősállat természetes élőhelye. Gyakran előforduló ragadozók az aranysakál, a farkas, a róka, a kaukázusi hiúz, a kaukázusi vadmacska; a kisebbek közül a menyét, a kaukázusi borz, a kaukázusi hermelin. A kaukázusi barna medvék a magas hegyvidéket kedvelik, csak télire húzódnak az alacsonyabban fekvő erdőkbe. A patások közül gyakori a zerge, az európai őz, a gímszarvas, kevesebb a kaukázusi tur (Capra caucasica) és az itt már vadon élő európai bölény.
A 384 féle gerinces között sok az endemikus- és a ritka vagy veszélyeztetett faj, ezek 10%-a nemzetközi védettség alatt áll, például a kaukázusi iszaptúróbéka, a nyugat-kaukázusi gyík, a kaukázusi vipera.
A kaukázusi vagy hegyi bölény az európai bölény egyik alfaja volt, az 1920-as években utolsó példányai is kihaltak. A helyettük betelepített európai bölények példányai 50 év alatt jól alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz, és jelenleg hegyi bölények a világon csak itt találhatók. 2002-ben kb. 250 példányt számoltak össze, kevesebbet, mint 15-20 évvel korábban.
A kb. 250 madárfaj között sok a ritka ragadozómadár: fehérfarkú rétisas, szirti- és halászsas, fakó-, szakállas- és barátkeselyű, kígyászölyv.
A Nyugat-Kaukázus helyi jellegzetességeket mutató madárfajai többek között a kaukázusi nyírfajd, a kaukázusi királyfogoly, a havasi csóka, a hajnalmadár vagy a kaukázusi pirók. Az erdők lakója többek között a sárgarigó, a különösen ritka török csuszka, a rövidkarmú fakusz és a tüzesfejű királyka. Az alacsonyan fekvő völgyekben néhány fészkelő fekete gólyapárt figyeltek meg, a legmagasabb régiókban haris, vörösbegy, erdei szürkebegy fészkel az alacsony nyíresekben.
|