Az orosz nyelvben megkülönböztetünk jelzői (például старая книга – régi könyv) és vonatkozó mellékneveket (például пожарная команда – tűzoltóság).

A többes szám tárgyesetben, a hímnemű és semlegesnemű főnevek jelzői esetében a végződés élő főnevek esetében a birtokos esettel egyezik, élettelen főnevek esetében a tárgyesettel egyezik meg. A hímnemű melléknevek egyes számban ой-ra végződnek, ha a hangsúly erre a végződésre esik (például большо́й – nagy). Susogó hangok esetében és г, к, х betűk után ы helyett и-t írunk. Megkülönböztetünk továbbá keménytövű mellékneveket (ld. a fenti táblázatban), és lágytövű mellékneveket. Az utóbbiak ragozására ez vonatkozik: Ha a hímnemű melléknevek alanyesetben ий-re végződnek és a semlegesnemű melléknevek ее-re, akkor az alábbi végződéseket használjuk: -его, -ему, -ым és -им. Ha a nőnemű melléknevek alanyesetben яя-ra végződnek, akkor az -ей és -юю végződéseket használjuk. Ha többes számban álló melléknév ие-re végződik, akkor az alábbi végződéseket használjuk: их, им, ими és их.

Fokozása

Az egyszerű középfokot az állítmányi melléknév alapfokából az -е, -ее (-ей) végződés hozzáadásával képezzük, s csak állítmányként használható. A legtöbb melléknévből így képezzük az egyszerű középfokot: például красивый\красив – красивее\красивей (szép – szebb). Főként a kétszótagú melléknevek esetében a hangsúly gyakran áttevődik az elsőről a második szótagra: сильный\силён – сильнéе\сильнéй (erős -erősebb).

Az összetett középfokot a ragozatlan более (több) ill. менее (kevesebb) szóval képezzük, amelyet az alapfokú melléknév elé teszünk, például более старый (öregebb), менее старый (kevésbé öreg).

Ezenkívül rengeteg rendhagyó középfokú alakkal rendelkező melléknevet ismerünk, mint például xороший\хорош – лучший\лучше (jó – jobb); маленкий (малый) – меньше (kis – kisebb); старый\стар – старший\старше (öreg – öregebb). Állítmányként csak a rövid alakot használjuk, például (Ő idősebb. – Он старше.)

Az összetett felsőfokot a самый (minden, egész, maga) szó használatával képezzük, amelyet a melléknév elé teszünk, például самый старый (legöregebb). A jelzői felsőfokot, (elativus) azaz a kiemelő értelmű felsőfokot, az -ейш- képzővel alkotjuk meg, (susogó hangok után -айш- képzővel). Az oroszban ezt az alakot gyakrabban használják a köznyelvben (gyakoribb a крупнейший forma az irodalmibb самый крупный – (legnagyobb) alakkal szemben.

A наи- előképző segítségével az ún. túlzófokot fejezzük ki, például наилучший – (a legeslegjobb).