fonológia és fonetika

A modern orosz nyelv fonetikai rendszere 42 jelentésmegkülönböztető szegmentumot (fonémát) tartalmaz, ebből 6 magánhangzó és 36 mássalhangzó. Ez a terjedelmes fonémakészlet a szláv nyelvekre jellemző kiejtési sajátossággal magyarázható: a legtöbb orosz mássalhangzót keményen és lágyan (palatalizáció) is ejthetjük.

Az orosz magánhangzók ejtése nagyban függ attól, milyen pozíciót foglalnak el a szóban, pontosabban hogy milyen helyzetben vannak a szóhangsúlyhoz képest. Így a magánhangzóknál megkülönböztetünk hangsúlyos, illetve első (közvetlenül a hangsúlyos szótag előtti) vagy második (egyéb) hangsúlytalan helyzetet, és e helyzetek határozzák meg a magánhangzók redukálódásának fokát. Például az o hangsúlyos helyzetben [o], az első hangsúlytalan helyzetben kiejtése [a] (ez az аканье, akanyje jelensége), a másodikban [ə] lesz, az első hangsúlytalan helyzetben lévő e vagy я megközelítő ejtése [i] (иканье, ikanyje) stb.

A magyar nyelvtől eltérően az oroszban a magánhangzók hosszúsága nem jelentésmegkülönböztető (mint például áru – árú), és nem is lényeges a szó megfelelő kiejtése szempontjából. A hangsúlyos magánhangzókat rendszerint félhosszan ejtjük ki, a hangsúlytalan magánhangzókat röviden. Ez a rövidülés olyan fokú lehet, hogy hosszabb orosz szavak szótagszáma a magyar hallgató számára gyakran nem is megállapítható.

A mássalhangzók szó végén a szláv nyelvekre jellemző módon zöngétlenné válnak, az egymás mellé kerülő mássalhangzók kiejtését pedig a magyarhoz hasonlóan többféle hasonulási szabály is befolyásolja.

Az oroszban az i/j hanggal kezdődő vagy végződő kettőshangzóktól eltekintve az egymás után következő magánhangzókat rendszerint külön hangként ejtjük a hangsúlytalan hangok redukálódásának figyelembevételével. A -ja-, -je-, -ij- és hasonló hangcsoportokat egyes orosz nyelvtanok kettőshangzókként írják le, de magyar beszélő számára ezek szinte azonosan hangzanak a magánhangzó és a j hang egymás melletti kiejtésével.