Zsanna Trofimovna Prohorenko

Zsanna Trofimovna Prohorenko (oroszul Жанна Трофимовна Прохоренко; Poltava, Ukrajna, 1940. május 11. - 2011. augusztus 1.) orosz szovjet színésznő.

 

Apját a háború idején elvesztette, anyjával nevelkedett Leningrádban. Színi tanulmányait a Moszkvai Művész Színház stúdiójában kezdte. Grigorij Csuhraj fedezte fel a film számára. Még első évfolyamát végezte, amikor a rendező rábízta később híressé vált filmje, a Ballada a katonáról női főszerepét. A háború idején játszódó történetben a frontról pár nap szabadságra falujába tartó kiskatona (Vlagyimir Ivasov) segít elrejtőzni a fiatal lánynak, Surának egy katonai szerelvény vagonjában. Utazás közben kölcsönös vonzalom ébred bennük, de végül elválnak. A pályakezdő színésznő könnyed természetességgel elevenítette meg Sura tiszta, saját érzelmeitől is megriadó, kedves alakját. A film az 1960-as cannes-i filmfesztivál egyik díját és a Brit Film- és Televíziós Akadémia legjobb filmnek járó díját is elnyerte (1962). Ezzel a filmszereppel Prohorenko egy csapásra híres lett, hazájában és külföldön egyaránt. Ő volt az első szovjet színésznő, aki személyesen részt vett a san franciscói Arany Kapu Filmfesztiválon (1960).

Főszerepet kapott második, Julij Rajzman által rendezett filmjében is (Hátha mégis szerelem?, 1961). A filmben a fiatal szerelmespár kibontakozó érzelmeit az osztálytársak gúnyolódása fogadja, a felnőttek pedig, főként a tanárok nyersen közbelépnek. A lány igyekszik megvédeni őszinte érzelmeit a környezet durva beavatkozásától.

Akkoriban a szovjet színművészeti főiskolák előírásai kifejezetten tiltották, hogy a növendékek diploma előtt filmszerepet vállaljanak, így a már híres színésznő ott nem folytathatta tanulmányait. Ekkor beiratkozott a moszkvai filmfőiskolára, ahol Tamara Makarova és Szergej Geraszimov házaspár osztályába került. 1964-ben kapta meg diplomáját, attól kezdve a moszkvai Filmszínészek Színházának tagja volt.

Kezdetben több háborús filmben játszott: Keletre meneteltek (rendező: Giuseppe de Santis), Útitársak, Isten veled!, és figyelemre méltó alakításai voltak klasszikus irodalmi művek filmváltozataiban (Balzaminov házassága, 1964; A nagybácsi álma, 1966).

Későbbi munkáiban a legkülönbözőbb kortárs asszonyi sorsokat jelenítette meg. Különösen sikeres volt falusi környezetben játszódó filmekben. A máshonnan jött asszony a helybeli gépkocsivezető és a kislányával falura érkezett, korábbi lelki sebeit hordozó, sérülékeny tanítónő szerelmi története. A pár nem költözik össze, de harmonikus kapcsolatban élnek, mígnem megjelenik a faluban a korábbi férj. A Közeli távolban épp ellentétes figurát alakít: egy állami gazdaság igazgatónője: erős, igazát és önmagát megvédeni képes személyiség; máskor kétségbeesett, szerelme érdekében félelmét legyőző (Új helyen), vagy jólelkű, megértő, segíteni kész nő Szomszédok voltunk.

Összesen közel ötven filmben, gyakrabban kortárs témájú történetekben játszott. Ezek a munkák messze elmaradtak az első filmek színvonalától, nem is értek el olyan zajos sikert. Az 1990-es évek elején – több pályatársához hasonlóan – Prohorenko lényegében abbahagyta a filmezést, bár a 2000-es évek elején még feltűnt néhány kisebb szerepben.