Lipeck (Липецк)
Lakossága: 508 887 fő.
Neve a várost átszelő, részben már befedett Lipovka folyócskából származik.
Az Oka–Don-alföld nyugati szélén, a Voronyezs folyó (a Don mellékvize) partján fekszik. A folyó két részre osztja a települést: az erősen tagolt, magas jobb parton van a város történelmi magja a központi lakónegyedekkel, az alacsonyan fekvő bal parton pedig az ipari negyed.
Az éghajlat mérsékelten kontinentális. A januári középhőmérséklet -10 °C, a júliusi 20 °C. A csapadék évi mennyisége kb. 500 mm.
Lipecknek két egyetem van. A műszaki és a pedagógiai egyetemen kívül, humán-ökológiai, jogi és közgazdasági főiskolája, valamint vezetőképző főiskola is működik a városban.
A helytörténeti múzeumot a városi művelődési társaság kezdeményezésére alapították 1909-ben; 1918-ban államosították. Történetének több mint száz éve alatt ötször változtatták helyét Az 1930-as évektől csaknem hatvan éven át a város székesegyházának épületében működött. 1991-ben költöztették mai helyére. Régészeti, természettudományi és a régió kulturális emlékeit gyűjtő osztályokkal rendelkezik.
A Lipeck új szabadidő- és sportkomplexumának építési tervére kiírt pályázatot magyar építészstúdió nyerte meg. A létesítményben a tervek szerint jégcsarnok, uszoda, multifunkciós rendezvénycsarnok és aquapark is épül.
|