Kemerovo (Кемерово)

Kemerovo (oroszul Кемерово) város Oroszország ázsiai részén, Nyugat-Szibériában, a Tom folyó mellett. A Kemerovói terület közigazgatási központja, Szibériában a szénfeldolgozó vegyipar egyik legnagyobb bázisa.

Lakossága: 532 981 fő.

 

A Kuznyecki-medence közepén, a Kuznyecki-szénmedence északi részén, a Tom folyó középső szakaszánál, mellékfolyója, az Iszkityim torkolatánál helyezkedik el. A városközpont a bal parton alakult ki, a Tom két partját egy vasúti és két közúti híd köti össze. A városnak öt belső kerülete és további öt úgynevezett lakókerülete van.

A Kuznyecki-medence felszíne hullámos, enyhén felszabdalt dombvidék. Fő ásványkincse a feketeszén, Kemerovo környékén szénbányák és külszíni fejtések működnek. A hegyekkel körülzárt, csak észak felé nyitott medence éghajlata kontinentális. A tél hideg és meglehetősen száraz, a nyár nem nagyon meleg. Kemerovóban a januári középhőmérséklet –18 °C, a júliusi 20 °C. A csapadék mennyisége éves átlagban 420 mm.

 

A tobolszki történész-geográfus, Szemjon Remezov 1701-ben készített térképén az (akkor még névtelen) Iszkityim folyó torkolatánál egy apró település, Scseglovo látható. A Tom folyón erre hajózó orosz bárkáról 1721-ben, közvetlenül a vízparton vastag szénréteget fedeztek fel, értesítették is róla a moszkvai illetékes kollégiumot. A szén kitermelése azonban csak jóval később kezdődött el: 1907-ben itt nyitották meg a Kuznyecki-medence első szénbányáját.

A mai város helyén 1859-ben hét lakott hely volt, köztük a bal parti Scseglovo és a jobb parti Kemerovo falu. Scseglovo 1918-ban Scseglovszk néven járási (ujezd) székhely és város lett, később hozzácsatolták a szomszédos bányásztelepüléseket is. Nevét 1932-ben Kemerovóra változtatták.

1922–1927 között külföldi (amerikai, holland) munkások és szakemberek részvételével úgynevezett autonóm ipari kolónia működött a város és a medence területén. A fellendülő szénbányászat és szénfeldolgozás, az 1930-as évektől a kokszra épülő vegyipar képezte azt a gazdasági alapot, amelyen Kemerovo félmilliós nagyvárossá fejlődött. 1943-ban a Kemerovói terület közigazgatási központja lett.

 

Kemerovo a Novokuznyecki-medence egyik legnagyobb nehézipari központja. Szénbányászata, jelentős részben szénre épülő vegyipara országos jelentőségű. A városban van a székhelye a Kemerovói terület szénbányáit, külszíni fejtéseit összefogó konszernnek (Kuzbasszrazrezugol). A kitermelt szén mennyiségét tekintve ez az ország második legnagyobb gazdasági társasága. A feketeszenet energetikai célra, koksz- és vegyi termékek gyártására használják fel. A város hőerőművei is szénnel működnek. Jelentős a gépipar, korábbi súlyából sokat veszített a textilipar. 

 

1940-ben nyílt meg az első villamos-, 1970-ben az első trolibuszjárat. Napjainkban a városnak öt villamos- és tíz trolibuszvonala van, de a legfontosabb közlekedési eszköz hetven járatával az autóbusz.

Kemerovo a Jurga állomásnál leágazó vasúti szárnyvonallal kapcsolódik – Topki állomáson át – a transzszibériai vasútvonalhoz. Ugyanez a szárnyvonal vezet tovább délre a medence legnépesebb városához, Novokuznyeckhez.

A Tom folyó három hídja közül a Kuznyecki-híd 2006-ban készült el, ezen át vezet az M-53-as jelzésű Moszkva–Novoszibirszk–Irkutszk autópálya.

A nemzetközi státusú repülőtér a városközponttól 11 km-re van, két terminálja közül az egyik a belföldi, a másik a nemzetközi légiközlekedést szolgálja.

 

A helytörténeti múzeumot 1929-ben alapították, 1943 óta a Kemerovói terület központi múzeuma, helytörténeti módszertani központja. A múzeum három, egymástól távolabb álló épületben kapott helyet. Állandó kiállítása négy tematikus részre tagolódik: természetraj; 1917 előtti és kortárs történelem; háborús történelem; A. N. Kircsanov emlékmúzeum a festő egykori műtermében. Több gyűjteménye mellett külön kollekció őrzi a Kemerovói terület kormányzója, A. G. Tulejev által 1997 óta kapott ajándéktárgyakat.

Az 1969-ben alapított kemerovói képtárat 1991-ben szépművészeti múzeummá szervezték át. A múzeum nem csak a képzőművészet, hanem az iparművészet és a népművészet alkotásait is gyűjti és kiállításon mutatja be.

A Krasznaja Gorka (Vörös Domb) nevű szabadtéri múzeumot 1991-ben hozták létre a régi szénbánya területén, a Tom folyó meredek partján. A szénmedence és a bányászat helyi történetének emlékeit mutatja be. 2007-ben itt ünnepelték a kemerovói bánya megnyitásának centenáriumát.

A Lunacsarszkij Drámai Színház 1934-ben tartotta első bemutatóját. Sok más mellett bemutatta Katona József Bánk bán-ját is a Szovjetunióban 1979-ben rendezett Magyar Dráma Fesztiválja alkalmából; a darabot Nógrádi Róbert állította színpadra.

Kemerovóban több felsőfokú tanintézet működik, köztük három egyetem:

Kemerovói Állami Egyetem. Elődjét, a tanítóképzőt 1949-ben alapították. 1974 óta működik egyetemként; tizenkét kara, 70 tanszéke van. Központi intézményein kívül öt kihelyezett tagozata működik a Kemerovói terület különböző városaiban.

Az egyetem intézménye a Szibériai Régészeti, Néprajzi és Ökológiai Múzeum. A gyűjtőmunka az 1970-es évek közepén kezdődött, egyik kezdeményezője az ismert régész-professzor, A. I. Martinov volt. A tanszékek önálló gyűjteményeit 1997-ben egyesítették. Összes gyűjteményei több mint 310 000 darab tárgyat, dokumentumot, fotót, stb. őriznek. Állandó kiállítása két nagy részből áll: 1) Dél-Szibéria régészete és néprajza; 2) Szibéria természetrajza és ökológiája.

Kemerovói Állami Kulturális és Művészeti Egyetem.

Kuzbasszi Állami Műszaki Egyetem. 1950-ben bányászati főiskolaként alapították, 1993 óta egyetem. 1995-ben a bányászati karon geológiai múzeumot hoztak létre, ez 2002-ben az egyetem önálló részlege lett.

A város székesegyházát 1989-ben kezdték építeni, alapkővét 1989 decemberében szentelték meg. Az Istenanya a Jel- (Znamenszkij-) székesegyházat 1996-ban II. Alekszij pátriárka szentelte föl.