Anna orosz cárnő

A cárnő volt kegyencét, Biront nevezte ki főkamarásának, és számos német tisztet, előkelőt hívott Oroszországba. Biron nem sokat törődött az államügyekkel; a hatalom továbbra is az arisztokrácia kezében volt, annak ellenére, hogy a Legfelső Titkos Tanácsot feloszlatták.

1732-ben ismét Szentpétervár lett a főváros Moszkva helyett, ezzel a lépéssel kezdődtek el Anna reformjai. Mivel elődjei is, és ő maga is igen kedvelte a tokaji borokat, létrehozta az orosz tokaji borvásárló bizottságot, amely közel 65 éven át működött. Évente körülbelül 50-60 ezer litert bort vásároltak fel[1], ezenfelül Hegyalján állandó rezidenssel orosz kolónia működött az üzlet ellenőrzésének céljából. A tokaji borvásárlás alapjait valójában I. Péter vetette meg, de Anna cárnő csúcsosította ki, és minden orosz cár – Pálig bezárólag – igen nagy becsben tartotta a tokaji aszút. I. Péter halála után mellőzték a haditengerészetet, melyet azonban a cárnő igen értékesnek tartott az ország szempontjából. 1736-ban Szentpéterváron és Moszkvában tűzoltóságok jöttek létre, majd 1740-ben megalakult az orosz posta is. 1731-től kezdve a nemesek újból szabadon végrendelkezhettek földjükről, és minden nemesi családból egy fiú mentesült a katonai szolgálat alól, hogy otthon gazdálkodhasson. 1732-ben létrejött a cári hadapródok testülete, mely nagy lehetőséget biztosított a tanulni vágyó nemesi ifjak számára. A kincstári parasztok egy részét gyári munkára kötelezték; valamint 1734-ben kereskedelmi egyezmény született Anglia és Oroszország között.

 

A cári színház Anna uralkodása alatt kapott állandó társulatot, míg Jean Baptiste Landé megalapította az első oroszországi balettiskolát. Az építészet is virágzásnak indult a cárnő idején; Moszkvában ekkor épült fel az Annenhof-palota, melyet később II. Katalin leromboltatott. A cárnő egyik leghíresebb „tréfája” is az építészethez fűződik: 1739-ben egy jégpalotát emeltetett a befagyott Néván és arra kényszerítette Mihail Alekszejevics Golicin herceget, hogy ott töltse el nászéjszakáját. 1737-ben a fővárosban súlyos tűzvész tombolt, a várost pedig Pjotr Jeropkin vezetésével építették újjá; később Jeropkint a cárnő elleni összeesküvés vádjával kivégezték.

A gyermektelen Anna hamar félni kezdett, hogy I. Péter egyetlen életben maradt leszármazottja, Erzsébet a vesztére fog törni. Erzsébet állítólag viszonyt folytatott Alekszej Grigorjevics Razumovszkijjal, és a nagyhercegnő barátságát élvezték mindazok, akiknek nem tetszett Anna uralma. Erzsébet emellett támogatta a hadsereg befolyásos tisztjeit is, így a cárnőnek jó oka volt tartania tőle.

A valódi és az állítólagos összeesküvőkkel a cárnő és tanácsadói hamar leszámoltak. Mivel Anna uralkodásának elején járványok és éhínségek pusztítottak az országban, csökkentek az adóbevételek. Az adószedők a cárnőtől való félelmükben néha brutális eszközökkel próbálták meg kicsikarni az adót; becslések szerint Anna uralma alatt 30 000 embert száműztek Szibériába.

 

1731-ben a cárnő úgy döntött, hogy örököse Anna Leopoldovna mecklenburg-schwerini hercegnő gyermeke lesz. Anna Leopoldovna a cárnő unokahúga volt, akit 1739-ben férjhez adtak II. Antal Ulrik braunschweig-lüneburgi herceghez. 1740 augusztusában Anna Leopoldovnának fia született, aki az Ivan Antonovics nevet kapta. A cárnő egészsége ekkor már elég gyenge volt, így a fiút nevezte ki utódjául, és mellé Biront tette meg régensnek; Erzsébetet pedig kényszerítették, hogy felesküdjön Ivanra.

1740 őszén a cárnő már nagybeteg volt, veséje egyre jobban elfekélyesedett. Végül az uralkodónő 1740. október 28-án (a régi naptár szerint október 17-én), negyvenhét éves korában elhunyt. Végakaratának megfelelően utódja Ivan Antonovics lett, VI. Iván néven.