I. Péter orosz cár

I. (Nagy) Péter (teljes nevén Pjotr Alekszejevics Romanov, Moszkva, 1672. június 9. – Szentpétervár, 1725. február 8.) orosz cár 1682. április 27/május 7-étől, egyeduralkodó 1696. január 29-étől. I. Alekszej orosz cár és Natalja Kirillovna cárné fia.

Életcélja volt országát igazi európai nagyhatalommá fejleszteni. 1703 májusában megalapította a Néva deltájában a későbbi Szentpétervárt, amit "égi patrónusáról", Szent Péter apostolról nevezett el.

 

Anyja 1694-ben meghalt, ettől kezdve Péter aktívabban vett részt a kormányzásban. 1695-ben háborút indított Azov elfoglalására a törökök ellen (a háború valójában már 1686 óta folyt a törökök ellen, Péter csak fokozotabbá tette a hadműveleteket a törökök és tatárok ellen). Az orosz csapatok egy sikertelen ostrom után visszavonultak. Péter ekkor kijelentette, hogy ha Oroszország flottával rendelkezne, be tudná venni a várost vízi blokáddal. Így tehát Péter Voronyezsben hajóépítő műhelyeket hozott létre, és nem egyszer ő maga is beállt dolgozni a munkások és a külföldi mesterek közé.

Mire a flotta elkészült, Péter már egyeduralkodó volt, ugyanis Iván testvére 1696. január 29-én meghalt. A flotta segítségével Péter 1696 júliusában bevette Azovot a törököktől.

 

1689 augusztusában szakálladó címén 50 rubelt vetett ki azokra, akik nem vágatják le a szakállukat. Meg akarta honosítani ugyanis Oroszországban a nyugati szokásokat. Ezenfelül rendeletben tette kötelezővé az udvaroncoknak és a hivatalnokoknak a nyugati öltözékek viselését. 1699 decemberében bevezették a Julián naptárat. A Gergely-naptár az oroszok nézete szerint katolikus, ezért tehát eretnek.

1702-ben Péter eltörölte azt a szokást, mely szerint a cári család nőtagjainak a Tyerem-Palotában kell elzárva élniük. Ettől fogva az udvar hölgyeinek is részt kellett venniük a társadalmi eseményeken. Három évvel később a pomeszcsikek földjét, a pomesztyét örökölhetővé tette – ezzel felszámolta a bojárok és a pomeszcsikek közötti társadalmi különbséget.

 

Péter ekkoriban már hátfájástól, tályogoktól és húgyúti fertőzésektől szenvedett. Ettől azonban még a tengerbe gázolva megmentett néhány halászt, akiknek csónakját a felborulás veszélye fenyegette.

Péter még betegebb lett, az egymást követő lázrohamok miatt tovább gyengült. 1725 januárjában műtéttel kivették a veseköveit. A seb üszkösödni kezdett, és Péter 1725. január 28-án elhunyt.

Bár 1722-ben elrendelte, hogy a továbbiakban az orosz cárok jelöljék ki örökösüket, ő maga anélkül távozott az élők sorából, hogy utódját megnevezte volna. Az orosz trónon így felesége, Jekatyerina követte, I. Katalin néven.