1946–1953

A világháborúban a Szovjetunió kb. 25 millió embert veszített, a háború végén 20 millió munkanélküli volt az országban. A német hadifogságból hazatérőket is Szibériába vitték. Sztálin az MVD (titkosrendőrség, vezetője: Lavrentyij Berija, 1946–53) segítségével kiépítette a totális diktatúrát. Zsdanov a kultúrpolitikát Sztálin dicsőítésére használta. A szocialista realizmus lett a hivatalos művészeti irány, a formalizmust, az objektivizmust, a „kozmopolitizmust” üldözik. A hidegháborús szembenállás elméletét Zsdanov és Voznyeszenszkij dolgozta ki.

A Szovjetunió a frissen alakult Izrael állammal is felvette a kapcsolatot, de ez a viszony az Egyesült Államok és Izrael szövetséges viszonya miatt megszakadt.

1948-ban meghalt Zsdanov, s a Malenkov-Hruscsov-Berija trojka eltávolította a hatalomból embereit, a II. világháború alatt a hadigazdaságért felelős Voznyeszenszkijt, Kuznyecov leningrádi első titkárt, (1950-ben egy koncepciós perben mindkettőt halálra ítélték), Andrejevet és Koszigint. Molotov külügyminisztert is leváltották, s a helyére Visinszkij főügyész került (1949–53).

1946–50 és 1951–55 a 4. és 5. ötéves terv időszaka.

Ebben az időben a szovjet hatalom kiszélesedett Európában, de külpolitikailag elszigetelődött. A kommunista gazdaság is válsághelyzetben volt: a termelés nőtt ugyan, de a tőketartalék és a szakmunkások száma is csökkent. Mivel a hatalom az életszínvonal emelését nem tűzte ki célul, és a dolgozók nem voltak érdekeltek a gyárak, kolhozok eredményességében (fizetésüket mindenképpen megkapták), ezért a termelés mennyiségileg és minőségileg is alacsony színvonalon maradt és általános volt a pazarlás.

1952-ben, tizenhárom évvel a legutóbbi után hívták össze a XIX. pártkongresszust. Malenkov meghirdette, hogy a politikájukat (politika elsőbbsége a gazdasággal szemben) megváltoztatják. Sztálin már csak egy rövid záróbeszédet tartott. A KB plénumán több mint másfél óráig beszélt, több elvtársat kiosztott. Az új tisztogatás (antiszemita kampány kezdődött) valószínűleg érintette volna a KB-tagok egy részét is (Kaganovicsot, Molotovot a felesége révén).

1953. március 5-én váratlanul meghalt Sztálin. Az így támadt hatalmi űrben átmeneti időre nem emelkedett ki egyértelmű első számú vezető. Sztálin utóda a Minisztertanács élén Malenkov lett, a párt központi apparátusának irányítója pedig Hruscsov, bár ő formálisan csupán a KB egyik titkára volt. (Ez azonban a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem volt változás a korábbi formális állapothoz képest, ugyanis a párt alapszabályából 1934-ben, a XVII. kongresszuson törölték a főtitkári tisztséget, azóta maga Sztálin is csak egyike volt a KB titkárainak, hivatalos dokumentumokon is így szerepelt az aláírása.)