a hattyúk tava

A hattyúk tava Pjotr Iljics Csajkovszkij első balettja, a balett irodalom egyik legtöbbet játszott darabja. A művet 1874-1876 között írta. A szövegkönyvet Vladimir Begicsev és Vaszilij Gelcer a Théophile Gautier-féle romantikus balettszövegek mintájára dolgozta ki, egy régi orosz népmese alapján. A bemutató koreográfiáját Julius Reisinger állította össze. A művet először 1877. február 27-én mutatták be a moszkvai Nagyszínházban. Napjainkban a leggyakrabban a Marius Petipa által 1895-ben kidolgozott koreográfiával adják elő. Az első magyarországi bemutató - 1951-ben - Aszaf Messzerer nevéhez fűződik, aki a moszkvai Nagyszínház kiváló klasszikus táncosa, majd koreográfusa volt.

 

Csajkovszkij első balettjét, A hattyúk tavát - a 19. századi klasszikus orosz balettek legkiválóbb alkotásaként tartják számon. A hattyúk tava szövegkönyvét a moszkvai Nagyszínház egykori műsorfelügyelője, későbbi igazgatója, Vladimir Begicsev és egyik fiatal táncosa, Vaszilij Gelcer a Théophile Gautier-féle romantikus balettszövegek mintájára dolgozta ki, egy régi orosz népmese alapján. A zeneszerző mindhárom balettjéhez (A hattyúk tava, Csipkerózsika és A diótörő) mesetémát választott, mert úgy vélte, hogy a mese valóságos érzelmek és szenvedélyek zenei kifejezésére való alkalom. A régi orosz népmese keretében megszólaltathatta az emberi tisztaságba, jóakaratba és bátorságba vetett hitét, és a bagoly-szárnyú szörnyeteg rabságában vergődő hattyúleányok sorsában korának - II. Sándor cár nyomasztó uralmának - nagyon is reális alaphangulatát, a mélabút fejezhette ki. Csajkovszkij zenéje azonban nemcsak hangulatkeltő, hanem fontos drámai alakító tényező, már A hattyúk tavában is. Ebben jelentkezik re-formjának (a korabeli balettsablonoktól eltérő) lényege.

A mű moszkvai bemutatója nem nyerte el a közönség tetszését, maga a zeneszerző is elégedetlen volt Reisinger koreográfiájával. Tizenhat évvel később Marius Petipa és Lev Ivanov dolgozott ki új koreográfiát, de a zeneszerző még a bemutató előtt meghalt. 1894. február 17-én, a gyászünnepélyen előadták a félkészen koreografált művet. A teljes előadásra 1895. január 27-én került sor a szentpétervári Mariinszkij színházban. A hattyúk tavát a világ minden jelentős színpadán új koreográfiákkal is előadták azóta, de ezt az eredeti Petipa-Lev Ivanov-féle koreográfiát mindenütt tiszteletben tartják.

Az első magyarországi bemutató - 1951-ben - Aszaf Messzerer nevéhez fűződik, aki a moszkvai Nagyszínház klasszikus táncosa, majd koreográfusa volt. A következő bemutatót 1977-ben tartották a budapesti Operaházban. Ezt a felújítást Naima Baltacsejeva és Abdurahman Kumisznyikov készítette elő, akik részben visszaállították az eredeti Ivanov-féle koreográfiát. A mai operaházi változat ifj. Harangozó Gyula és Pongor Ildikó közös munkája. Ők szintén a Petipa- és Ivanov-féle eredeti verzióhoz nyúltak vissza, meghagyva a legszebb, legértékesebb táncokat, s csak annyit változtattak, amennyit a mai kor a tánctechnikában - pl. a Varázsló szerepe a korábbi pantomim-szerű mozgás helyett most komoly táncosi teljesítmény - és a látványban (díszlet, jelmez) megkövetel.

 

Érdekessége 

A mű érdekessége és nehézsége is abban rejlik, hogy minden előadás során ugyanaz a balerina játssza Odettet, és Odiliát. Szakmai szempontból mindenképp a Fekete Hattyú tánca a második felvonásban, azon belül is a 32 fouetté en tournant forgása az egyik legnagyobb kihívás. A fouetté en tournant egy lábon végzett, egy lábra érkező forgást jelent, amely során a szabad láb a levegőben köröket írva le idézi elő a fordulatot. A 32 fordulat roppant sok, és megterhelő, Csajkovszkij balettjének bemutatása idején pedig különösen megdöbbentő volt ez a szám. Ezt először Lev Ivanov alkalmazta Hamupipőke című balettjének Grand Pas d'action részében.

 

Hangszerelés

Vonós hangszerek: I. hegedű, II. hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő

Fafúvós hangszerek: piccolo, 2 fuvola, 2 oboa, 2 klarinét, 2 fagott

Tölcséres fúvókájú hangszerek: 4 kürt, 2 trombita, 3 harsona, tuba

Ütős hangszerek: timpani. cimbalom, dob, pergődob, triangulum, tamburin, kasztanyetta, tam-tam, harangjáték

Egyén: hárfa